Menu Close

Mire ügyeljünk a gépkocsi bérlés során?

Mik a tapasztalataink a gépkocsi bérlésről?

Az elmúlt egy évben számos alkalommal béreltünk autót az utazásaink alatt. Mindenhova repülővel mentünk, viszont nem szerettünk volna egyetlen városnál leragadni, sem előre leszervezett túrákon részt venni. Így döntöttünk mindig a gépkocsi bérlés mellett. Hozzáteszem: fogunk is a jövőben, mert számtalan előnye van. Azonban ugyanennyi buktatója is.

Tehát, az utóbbi évben rengeteg tapasztalattal gyarapodtam az autóbérlés terén, és bizony nem egyszer súlyos tanulópénzeket fizettünk azért, mert nem voltunk kellően tájékozottak. Sajnos emiatt olyan is előfordult, hogy le kellett tennünk a tervünkről, mert kiderült, hogy amit meg szerettünk volna megnézni, már a határon túl van, és ezt annál az autókölcsönzőnél előre kellett volna jelezni – mert ez felárral járt volna. De a legtöbb kölcsönzőnél szigorúan tilos elhagyni az országot. Mindent összevetve alaposnak kell lenni, mert feltételek autókölcsönzőként változnak. Ehhez gyűjtöttem össze néhány tippet.

Hogyan válaszunk megfelelő szolgáltatót a gépkocsi bérléshez?

Rengeteg nagy és kis vállalat foglalkozik személygépkocsi bérbeadással. Kioszkjaik egymás mellett sorakoznak a reptereken, és hirtelen az ember nem is tudja, melyikhez menjen oda – amennyiben nem intézte el előre otthonról. Akár így, akár úgy foglaljuk le a járművet, vegyük figyelembe, hogy kölcsönzőként nagyon eltérő szabályozások vannak, hatalmas árkülönbségek, számos rejtett költséggel és buktatóval. Pl. a biztosítás és a kaució. Nincs egy konkrét recept arra, hogy ha gépkocsi bérlésre adjuk a fejünket, hogyan találjuk meg a lehető legolcsóbbat a lehető legegyszerűbben.

Először is foglalhatjuk előre, interneten keresztül. Itt általában kedvezőbb árakat tüntetnek fel, de helyben már számos előre nem ismert költség csapódik hozzá, és a végén előfordulhat, hogy nagyjából ugyanott vagyunk. Sajnos ebben is volt már rossz tapasztalatunk. Egyszer az online legfoglalt modell már nem volt elérhető, ezért másik ár-kategóriába eső járművet kellett választanunk. A végén ugyanannyit fizettünk mindennel együtt, mintha helyben intéztük volna el a kölcsönzést. Olyan is előfordult, hogy az autót nem adták már ki, csak több száz eurós felár ellenében, mert meg volt szabva az átvételi időpont, de a mi repülőnk késett. Az autókölcsönző egyik esetben se vállalt felelősséget. Mindent a harmadik cégre hárítottak. Senkit se akarok lebeszélni az online foglalásról. Ehelyett azt javaslom, hogy az első feldobott opció helyett tájékozódjunk szélesebb körbe. Általában közvetlenül a gépjármű kölcsönző weboldalán keresztül is lehet foglalni. Sőt, a közvetítő cégeknél is előfordulhatnak konkrét kedvezmények, amelyek akár ténylegesen a javunkra válhatnak. Arról nem is beszélve, hogy a reptéri kölcsönzésnél a gépkocsi bérlés költségeihez még a reptéri illeték is hozzácsapódik. Bár ezzel megint lehet trükközni: a városban bérlünk autót és nem a reptéren.

Az sem mindegy, hogy utazási szezon van, vagy pangás. Olvastam több fórumon, hogy ilyenkor akár alkudozni is lehet a kölcsönzőkkel, és ha kedvezményt nem is, de magasabb ár-kategóriájú autót, vagy extra szolgáltatás ki lehet csalni belőlük. Ez főleg kisebb cégeknél fordulhat elő.

Mit befolyásol az időtartam a gépkocsi bérlés során?

A gépkocsi bérlés általában az érkezés napjától a hazautazás napjáig tart. Miért térnénk ettől el, gondolnánk. Mi mindig azért döntöttünk a gépkocsi bérlés mellett, mert tömegközlekedéssel nem lehetett volna mindenhova eljutni, ahova szerettünk volna. Sem a párom, sem én nem tudunk egyhelyben maradni, ezért az utazások sokszor fárasztóbbak, mint a hétköznapok. Számunkra a gépkocsi bérlés egy nagyon praktikus lehetőség. 

Miután mérlegelünk – pl. hosszabb vagy rövidebb időre utazunk, mit szeretnénk az utazásból kihozni, mennyit szánunk rá – eldönthetjük, hogy tényleg szükségünk van-e autóra. Amennyiben, csak egy várost szeretnénk megnézni, érdemes a tömegközlekedést vagy taxit választani. A gépkocsi bérlés költségei függenek attól, hogy milyen hosszú időre igényeljük, beleesik-e a hétvége, és hogy tartjuk-e a leadási határidőt. A gépkocsi bérlés Budapest környékén is, de a világ minden táján ugyanúgy általában egy hétre olcsóbb, mint 5-6 napra. Az utazásunk alatt a parkolódíjakkal, útdíjakkal és a benzinnel is számolnunk kell.

Milyen kategóriájú személygépkocsit béreljünk?

Az autókat általában nem típus vagy márka, hanem méret alapján sorolják be, így egészen addig, amíg elénk nem teszik a papírt, nem tudhatjuk, hogy pontosan milyen autót fogunk kapni. A leírásoknál tájékoztatás jelleggel feltüntetnek pár példát, de ezek ritkán egyeznek a valósággal. Hogy nekünk milyen kategóriájú autóra van szükségünk, azt az utasok és csomagokat száma és mérete határozza meg elsősorban. Persze lehet különleges igényünk is, mint a terepre szánt járművek. A kategória leírásoknál az autó típusok mellett szerepelnek az adott kategória kapacitásai is. Hogy mennyi választási lehetőségünk van, az minden cégnél egyéni. Általában ezeket tudják felajánlani:

  • Economy (a legkisebb, az abszolút legolcsóbb választás),
  • Compact (egy kicsivel már jobb),
  • Midsize (kis családi autó)
  • Standard (közepes családi autó),
  • Fullsize,
  • Premium, SUV, Luxury… (felső kategóriás autók)

Ne hagyjuk magunkat rábeszélni a magasabb kategóriára, ha nincs rá szükségünk. Felesleges többet fizetnünk azért, mert kedvezőnek tűnik az ajánlat. Nehezebb leparkolni őket, többet fogyaszthatnak. A költségek könnyedén rakódnak az utazás alatt.

Milyen biztosítást kössünk a gépkocsi bérlésekor?

Erre egyértelmű választ tudok adni. Full coverage! Mindig, minden esetben., csakis kizárólag. Akkor is, ha nagyobb költséggel jár. Lehetünk akármennyire magabiztos sofőrök, mindig történhet valami. Akár tőlünk teljesen függetlenül is. Ez az egyetlen, amin nem érdemes spórolni a gépkocsi bérlés alatt. Amikor visszavisszük az autót, akkor természetesen körbejárják, megnézik, hogy minden rendben van-e. Minden apróságot jegyzőkönyvbe vesznek. Mindig. Kivéve, ha a kölcsönzéskor full coverage biztosítást kötöttünk. Akkor gyakorlatilag nem foglalkoznak azzal, hogy hogyan adod vissza az autót. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell rá vigyáznunk. Az első gépkocsi bérlés alkalmával még nem sejtettük, mennyire jó döntés volt ezt a csomagot választanunk. Az országban baloldali közlekedés van, ami már önmagában is hatalmas kihívás. A baloldali városi közlekedés egyenesen rémálom minden vezető számára, aki nem ehhez van szokva. Így történt, hogy sikerült megpadkáznunk az autót. Többször is. Egyszer nagyon súlyosan. Még a dísztárcsa is eldeformálódott. Mondanom se kell, végig izgultuk a hátralévő napokat, mert akkor még nem tudtuk, hogy mi fér bele ebbe a biztosítási csomagba. Mint kiderült szinte minden, ami még az ésszerűség határain belül van.

Biztos megéri személygépkocsit bérelni?

Amondó vagyok, hogy igen. Bár ez a cikk nem fed le minden szempontot, rengeteg tapasztalatot olvashatunk még az interneten, s mindegyik nagyon hasznos. Mi személy szerint a jövőben is fogunk személygépkocsit bérelni, és mindenkit buzdítunk rá, aki hozzánk hasonlóan világjáró. Megkönnyíti az utazást, a cipekedést, és nem vagyunk időhöz kötve sem.