Építőipari könyvek: hobbi vagy szakirodalom?

Ezért érdemes építőipari könyvekbe fektetni

Korábban mindig csak regényeket olvastam, ami sok-sok éven át boldoggá is tett, azonban egy ideje már valami többre vágytam. Az ember örökké tanul, és ezt bár mindig tudtam és éreztem magamban a vágyat a tanulásra, nem sok konkrét lépést tettem ennek az érdekében, hogy meg is valósuljon. Szóval, fogtam magam, és elmentem nyelvet tanulni egy idő után, de a sok szabályrendszerbe hamar bele tud fáradni az ember, nem volt motivációm folytatni, sok más dologgal is így jártam. Az építőipari könyvek hozták meg azt a változást, amire mindig is vágytam az életemben. Egy oldalon keresgéltem, milyen dolgot is tanulhatnék, legyen szó kötésről, horgolásról, horgászatról, egy idő után már tényleg kifogytam az ötletekből, és ekkor láttam meg az építőipari könyveket, amik rögtön felkeltették az érdeklődésemet.

Az építőipari könyvekkel való megismerkedésem

Nőként nem sok közünk van az építőipari könyvekhez, engem legalábbis ezzel az értékrenddel neveltek fel a szüleim, én azonban ahogy felnőttem, teljesen máshogy láttam a helyzetet, látom a mai napig. Nem hiszen a nemi szerepek szoros felosztásában, abban hogy csak a nő mosogathat, a férfi vághatja a fát. Az építőipari könyvek egyfajta lázadás volt nálam a patriarchális társadalom ellen, olyan tiltott gyümölcs, amit egy kicsit rossz szemmel nézett volna minden férfi, akit ismerek, hiszen egy nő ne tanuljon az építkezésről, úgysem értene hozzá. Ezt akartam annyira megcáfolni, ezért egy újonnan megtalált szenvedélyem lett: építőipari könyvek olvasása. Ahogy egyre több mindent értettem meg, egyre jobban kezdett érdekelni ez a világ nem csak dacból, hanem magam miatt is. És aztán kezdődött a tudás gyakorlatba való átépítése.

Az építőipari könyvek és a miniatűrjeim

Sokat tanultam az építőipari könyveknek köszönhetően. Tudtam vakolni, alapot építeni, mindent tudtam a tetőszerkezetekről, a belső építészetről, az álmennyezet építéséről. A kedvencemmé a lakások megtervezése lett, műszaki rajzokat tudtam készíteni egy idő után, amikor már komolyabb könyveket is a kezembe vettem. Érdeklődésem kiterjedt az építőipar jelenére és múltjára is, így sokat megtudtam a történelem során divatos építkezési stílusokról. Korábban csak sétáltam az épületek között, néhányat meg is néztem, milyen szép és érdekes. Ma már sokkal komolyabb szemmel szemlélem azokat, hiszen meg tudom mondani, milyen korban épültek, milyen stílusban. Sok motívum valaki által inspirált munka, egy kicsit ehhez is értek, és az építészetbe több filozófia szorult, mint azt hinnénk. Egyfajta filozófiai kifejezés a „jelenlét” is, ami átvitt értelemben megjelenhet bármilyen művészeti alkotásban, így pedig az építészetben is fontos szerepet játszik. A lélek játéka az, a lenyűgözés, a hangulat átadása egyszerre. Az építész beleképzeli magát a helyiségbe belépő személy képébe, és onnan indul ki az építés során. Fontos az elhelyezkedés, a csillár nagysága és magassága, a tükrök elhelyezése az egyik legfontosabb feladat a munka során. Volt már olyan érzésünk, hogy egy épületbe belépve egy teljesen más világban találtuk magunkat? Mintha nem is mi léptünk volna be, vagy az egész egy álom lenne csupán. Ez az a jelenlét, amire az építészeknek különösen oda kell figyelniük, hogyha valami lenyűgözőt szeretnének alkotni. És mindezt az építőipari könyvekből tudtam meg. Sajnos azonban hiába tanultam annyit, látogattam el építőipari könyvesbolt üzletébe, anyagi keretem nem volt építkezéshez, a házam tökéletes állapotban volt, nem igazán volt mit alakítani, tetszett, ahogy volt. Úgyhogy valamilyen alacsonyabb költségvetésű megoldás után néztem, és meg is találtam ekkor a miniatűr kultúrát. Tökéletes volt, apró házak, szobák, belső terek készítése. Ugyanaz a mérnöki pontosság, a jelenlét elérése is hasonló, azonban az egész csupán néhány köbcentiméteren át. Számomra ez hozta meg a sikert az építőipari könyveknek köszönhetően.

Az építőipari könyvek és az új munkám

Eleinte sok kétséges dologba ütköztem, de szépen lassan mindent megtanultam, sok apró kiegészítőm van, így egészen különlegesek miniatűröket tudok készíteni. Vidéki házakat, szobákat, varázsboltokat, konyhákat csinálok. A lényeg, hogy minél élethűbb legyen a dolog. Nagyon érdekes és hosszadalmas ezeknek a készítése. Tegyük fel, építek egy szobát, aminek a közepén áll egy asztal, és az asztalon egy váza egy címkével. Egy ilyen apróság, de megtanultam apró üvegeket fújni – a boltban ilyeneket nem árulnak, és ehhez készítettem külön címkét, amire nagyítón át nézve írtam valódi szöveget. Persze ezen tudásom egésze már nem az építőipari könyveken múlt, azonban nagyon jó érzés volt újabb és újabb dolgokat is felfedezni az új érdeklődési köröm felkutatásán belül. Odáig jutottam, hogy ma már ebből élek. Kiléptem a munkahelyemből, és ezeket árusítom. Szuper ajándékok! Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt nagyon sok örömet tud okozni egy ilyen aprócska kis dolog. Hogy megérte-e? Abszolút! Az építőipari könyvek megváltoztatták az egész korábbi életemet, és ma már sokkal boldogabb ember vagyok, mint előttük voltam.